Versenyképességi szakosztály alakult

Közzétette: | 2016. április 28. (csütörtök) | MKT hírek

A Magyar Közgazdasági Társaság Elnöksége keddi ülésén hozzájárulását adta az MKT Versenyképességi Szakosztályának megalakulásához. A szakosztály március 25-én tartotta meg alakuló ülését, ahol a szakosztály elnökének Palotai Dánielt, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdászát, gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatóját választották. Az új szakosztály elnökségének tagjai Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzésekért felelős igazgatója lettek. A szakosztály titkári feladatait Meizer Gábor, az MNB közgazdásza, ügyvezető igazgatói tanácsadója látja el. A szakosztály vezetői szerzői, illetve szerkesztői voltak az MNB közgazdasági és monetáris politikai szakkönyvsorozatának legutóbbi, Versenyképesség és növekedés című kötetének. A Magyar Nemzeti Bank közleményben üdvözölte a szakosztály megalakulását.

Az MKT Elnöksége a Versenyképességi Szakosztály megalakulása mellett a Startup Szakosztály megalakításához is hozzájárulását adta.

Tovább olvasom

XXXVI. Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója

Közzétette: | 2016. március 1. (kedd) | MKT események, MKT hírek

A Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának (MKT IB) legrangosabb, és egyik legrégebbi rendezvénye. Az immáron több, mint három évtizedes múlttal rendelkező esemény évről évre azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy találkozójául szolgáljon a közgazdász szakma iránt érdeklődő fiataloknak, határon innen és túl.

Ennek szellemében a FIKOT rendre egy vagy több aktuális gazdasági helyzet, esemény, vagy probléma köré épülő szakmai előadásokkal várja az érdeklődőket, ahol neves közgazdászok, diplomaták, jelenlegi és korábbi miniszterek is tartanak előadásokat. Mindezek mellett a három nap során számos alkalommal nyílik lehetőség a kapcsolatépítésre, hiszen a kísérőprogramok közben a más városokból érkező fiatalokkal, és a neves előadókkal egyaránt szóba elegyedhetnek a résztvevők.

Az egész hétvégét magába foglaló esemény vándorkonferencia, évről évre pályázhatnak az MKT IB az ország különböző részein tevékenykedő ifjúsági szervezetei, hogy ki legyen a rendezvény házigazdája.

A 2016-os, XXXVI. FIKOT rendezési jogát Pécs nyerte el.

Az idei konferencia a Fiatal és sikeres! – Tehetségek a gazdaság minden szegmenséből” címmel kerül megrendezésre 2016. április 15-17. között a pécsi Laterum Konferencia és Wellness Hotelben.

A regisztrációnál az idei évben is van lehetőség early-bird kedvezmény igénybe vételére, ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy április 1. előtt kell regisztrálni az alábbi linken:

http://fikot.mktib.hu/#regisztracio

Tovább olvasom

Vállalkozói mítoszok

Közzétette: | 2016. január 30. (szombat) | MKT események, MKT hírek

Vállalkozói mítoszok címmel indít beszélgetés-sorozatot kaposvári kötődésű vállalkozókkal – nem csak vállalkozóknak – a Magyar Közgazdasági Társaság nemrégiben újjáalakult, Somogy Megyei Szervezete.

A sorozatot azzal a céllal indítják útjára, hogy olyan tanulságos és hasznos, vállalkozásokhoz kapcsolódó történeteket mutassanak be alkalmanként 2-2 kaposvári kötődésű, tapasztalt üzletember tolmácsolásában, amelyekből az érdeklődők egy reálisabb képet kaphatnak a vállalkozói életformával kapcsolatban. Nem titkolt céljuk, hogy tévhiteket, közhelyeket oszlassanak el, felhívják a figyelmet a vállalkozói lét nehézségeire, buktatóira, valamint hogy újraértelmezzék a közbeszédben nem mindig pozitívan csengő vállalkozó kifejezést.

Az első beszélgetést 2016. február 9-én, kedden 17 órától tartják a Somogy-Flandria Inkubátorházban (7400 Kaposvár, Ond vezér utca 1.). A beszélgetés résztvevői: Berkes Mihály (Agro-Centrál) és Horváth Ákos (Mad-Day). Moderátor: Keresztes Péter (Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány).

A rendezvényre regisztrálni a http://goo.gl/forms/HeAsQGswcG linken lehet.

Tovább olvasom

Stabilitás és dinamizmus – könyvbemutató

Közzétette: | 2016. január 27. (szerda) | MKT események, MKT hírek

Stabilitás és dinamizmus. Az innovatív fiskális politika alapjai – ezzel a címmel jelent meg a közelmúltban a magyarországi ICEG European Center független közgazdaság-tudományi kutatóintézet tudományos munkatársa, Kovács Olivér könyve, amelynek a szakmai bemutatóját 2016. február 10-én, szerdán 16 órától tartják Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban (1052 Budapest, Szervita tér 5.).

A kötetben a szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezhet-e egyszerre stabilizáló és dinamizáló költségvetési konszolidáció – amely képes hozzájárulni a fiskális fenntarthatóság eléréséhez és a gazdaság növekedési képességének javításához –, s ha igen, akkor értelmezéséhez milyen elméleti keretre van szükségünk.

A kötethez hozzászól: Csaba László egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke és Mustó István nyugalmazott egyetemi tanár.

Kovács Olivér okleveles rendszerinformatikus, okleveles közgazdász, PhD-fokozatát a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Doktori Iskolájában szerezte meg 2013-ban. 2009 októberétől a magyarországi ICEG European Center független közgazdaságtudományi kutatóintézet tudományos munkatársa. Több mint 30 tudományos közlemény szerzője, köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémia, Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, Nemzetközi és Fejlődéstanulmányok Tudományos Bizottságának, 2010-től pedig a londoni székhelyű EuroMoney külső szakértője.

Tovább olvasom

Megalakult az MKT Startup Szakosztálya

Közzétette: | 2016. január 26. (kedd) | MKT hírek

Megtartotta alakuló ülését január közepén a Magyar Közgazdasági Társaság Startup Szakosztálya. Az alapító tagok a szakosztály elnökévé Turcsán Tamás startup-tanácsadót, a Connect East Incubator vezérigazgatóját, a SmartUP Communications vezetőjét, a hazai startup élet egyik meghatározó szereplőjét választották.

A szakosztály alelnöke Bagó Péter startup-tanácsadó, újságíró lett. A Startup Szakosztály titkári feladatait Pintér Éva, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara Pénzügy és Számvitel Intézetének adjunktusa látja el.

A szakosztály céljairól és munkájáról az érdeklődők Bagó Péter alelnöktől kaphatnak bővebb felvilágosítást a peterbago@gmail.com e-mail-címen.

Aki szeretne csatlakozni az új Startup Szakosztályhoz, az adategyeztető lapunkon jelezheti titkárságunknak!

Az MKT jelenleg is futó, egyetemistáknak-főiskolásoknak szóló startup-projektjéről, az UniStar programról ide kattintva találni bővebb felvilágosítást.

Tovább olvasom

Kapcsolat | Oldaltérkép XML | MKTIB.HU v2- wp