XV. Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója (EFIKOT)

Közzétette: | 2016. március 23. (szerda) | Társszervezetek rendezvényei

Szatmárnémeti, 2016. április 8-10.

Ezúttal immár 15-dik alkalommal kerül megrendezésre az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója (EFIKOT), ahol a frissesség, a lehet még ki nem aknázott marketing lehetőségek és a technológia darwini fejlődése kerül fókuszba. Olyan témákat vizsgál, amelyek előremutatóak, de még sem a divathullám elcsépelt vagy ezerszer lerágott csontjait kívánkozik bemutatni.

A 15-ik EFIKOT célja, hogy frissítően hasson, ihletet és útmutatást adjon úgy a személyes, mint az üzleti élet fejlődésében. A lényeg, hogy a konferencia végére más szemszögből tudjuk megközelíteni az eddigiekben elért eredményeinket és képesek legyünk változtatni, lépni a személyes vagy üzleti sikereink érdekében.

Azt is mondhatjuk hogy az előző rendezvényünk (XIV EFIKOT) folytatása. Idén 4 fő vezérvonala lesz a rendezvénynek: személyes pénzügyek, karrier, értékesítés és next generation avagy az új generáció ahol 30 év alatti tehetséges személyek beszélnek saját, megélt tapasztalataikról. Ezekről bővebb  izelítőt lennebb olvashatsz:

  • Személyes pénzügyek. Ezt a szekciót azon résztvevők számára ajánljuk akik hatékonyabban szeretnék kezelni forrásaikat. Olyan szakértők tartanak bemutatót akik különböző területeken tevékenykedve megtanulták, hogyan érdemes pénzünket kezelni, befektetni, avagy elkölteni azt. Az előadások során bepillantást nyerhetünk abba, hogy ők hogyan gondolkodnak, cselekednek, illetve hogyan hoznak döntéseket.
  • Karrier. Mindenki vágyik az aranytojást tojó tyúkra, avagy a szakmai sikerre és elismerésre. Ezen szekció résztvevői gyakorlatias tippeket és tanácsokat kaphatnak arról, hogy milyen szakmákra van igény hazánkban, milyen tudásra érdemes szert tenni, milyen kompetenciákra van szükségünk, valamint hogyan lehet a személyes marketingünket magas fokra tornázni.
  • Értékesítés. Ez a szekció elsősorban azoknak szól akik tudják, hogy az értékesítés az egyik legfontosabb elem a piaci siker eléréséhez és többet szeretnének megtudni a szakma kulisszatitkairól. Az előadások fő célja, hogy jövő évi trendeket és sikeres, bevált megoldásokat, módszereket állítsanak a középpontba.
  • Next generation avagy az új generáció. Napjainkban számos innovatív és kreatív projekt, vállalkozás, termék mögött egy-egy fiatal ember áll. Ebben a szekcióban az Y generáció, 30 évnél fiatalabb képviselői fognak történeket mesélni a jelenlegi munkájukról, tapasztalataikról és céljaikról.

A fent említett témák mellett, rendezvényünk kiváló keretet biztosít gyümölcsöző kapcsolatok kialakítására, egymással és az előadókkal egyaránt, hiszen a szakmai hétvégét egy kötetlen díszvacsora zárja, melynek célja a networking.

 Az EFIKOT általános leírása és történeti áttekintése

Az EFIKOT  a RIF évente megrendezésre kerülő, ugyanakkor Erdély legnagyobb magyar nyelvű fiatal közgazdász találkozója, ahova 20 előadó-meghívottat, illetve 200 résztvevőt várunk. A rendezvényt hagyományosan plenáris előadásokkal kezdjük, amelyeket az előző évekhez eltérően 4 szekció követ, melyek keretében sor kerülhet a résztvevők nézeteinek, tapasztalatainak az előadásokkal történő szembesítésére.

Az EFIKOT története során nagyon sok neves előadásnak és előadónak adott helyet, fontos szerepet játszva az erdélyi fiatal közgazdász és vállalkozói réteg nevelésében, képzésében, kapcsolatainak építésében.

A rendezvényre az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők – magyarországi, szerbiai és szlovákiai fiatal magyar közgazdászok egyaránt eljönnek, így remek lehetőség nyílik a kapcsolatépítésre, a tudományos és üzleti tapasztalatcserére. A rendezvényt ünnepi vacsora zárja.

Tovább olvasom

Kudarckonferencia Kolozsváron

Közzétette: | 2015. október 31. (szombat) | Társszervezetek rendezvényei

Mi a közös bennük?
Sony, Tom Hanks, KFC, Brad Pitt, Thomas Edison, Oprah, Apple, Microsoft, Walt Disney, Michael Jordan, JK Rowling, Pierce Brosnan, Mihail Gorbacov.

A válasz a hatalmas sikerek … és a még nagyobb kudarcok, van ahol akár több ezerszer ! 

Ahogy Edison mondta, amikor több ezredszer sem sikerült megfelelő izzószálat találnia az akkor még csak ötletszinten működő villanyégőjébe: „Nem kudarcot vallottam, hanem találtam több ezer módszert, ami biztosan nem működik.”

Erről a témáról tart konferenciát a Romániai Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) november 7-én, Kolozsváron. Az esemény helyi idő szerint 9:30-kor kezdődik.

 

A következő linken lehet regisztrálni: https://www.eventbrite.com/e/iv-rif-minikonferencia-kudarckonferencia-tickets-19153434438

Mi a célunk?

Sikeres vállalkozók, közgazdászok, szakemberek, civilek – „hétköznapi” és „híres” arcok a meghívottaink, akik szeretnének őszintén beszél(get)ni a veszteségről, a bukástól való félelemről, a kudarcról. Megérteni az újrakezdéshez szükséges folyamatokat. Előadóink személyes és mások bőrén tapasztalt példáin keresztül fogják bemutatni, hogy a kudarc után is van élet … sőt a fenti példák alapján, sok esetben akkor kezdődik csak igazán!

Tovább olvasom

Konferencia a térökonometria gyakorlati alkalmazásáról

Közzétette: | 2015. szeptember 11. (péntek) | Társszervezetek rendezvényei

A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Központi Statisztikai Hivatallal és a Területi Statisztika folyóirattal közösen konferenciát szervez Térökonometria a gyakorlatban címmel, amelyre tisztelettel meghívjuk az érdeklődő kollégákat.

A konferencia időpontja: 2015. október 7. 10.00.
Helyszíne: Miskolci Egyetem

Tervezett előadások:
Bálint Lajos: Kistérségi vándorlások modellezése: a demográfiai és egy lehetséges térbeli megközelítés
Dusek Tamás: A gravitációs modell kalibrálása
Kocziszky György: Monetáris impulzusok területi hatásai
Kotosz Balázs: A konvergencia lokális szintű mérése
Major Klára: A fejlesztési támogatások területi dimenziói a turizmus példáján – egy térökonometriai elemzés tanulságai
Síposné Nádori Eszter: Munkaerő-piaci hátrányok területi vonatkozásai az Észak-Magyarországon
Szilágyi Roland-Varga Beatrix: A saját jogú nyugdíjak alakulásának területi sajátosságai
Varga Attila-Sebestyén Tamás: Az EU Keretprogramokban való részvétel és a regionális innovációs teljesítmény Kelet-Közép Európában

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát!

A konferencia részvétel ingyenes.

A rendezvényen adjuk át a Területi Statisztika 2014. évi „legnívósabb tanulmányainak” díjait.
Jelentkezni lehet a geza.toth@ksh.hu
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

A konferencia helyszínére ingyenes buszt indítunk! Jelentkezni lehet a geza.toth@ksh.hu címen 2015.09. 21-ig lehet!

Tovább olvasom

Érdekel az érdeked!? – Szólj bele a fiatalok érdek(képviselet)ébe!

Közzétette: | 2015. szeptember 9. (szerda) | Társszervezetek rendezvényei

Figyelmetekbe ajánljuk az Érdekel az érdeked!? – Szólj bele a fiatalok érdek(képviselet)ébe! című új projekt keretében nyíló szakmai lehetőségeket.

A projekt az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával valósul meg, a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetsége együttműködésében. A projekt célja, hogy a fiatalok, ifjúsági szakemberek és döntéshozók közvetlen bevonásával, konkrét cselekvési terveket, megoldási javaslatokat hozzanak létre, a fiatalok által leggyakrabban megfogalmazott problémakörök mentén haladva.

A projekt során 5 tematikus Szakmai Műhely felállítására kerül sor, melynek keretében az ifjúságszakmai szakértők és fiatalok fognak közösen dolgozni a megadott témakörök mentén. Az 5 Szakmai Műhely a projekt nyitó konferencián kezdi meg munkáját. A projekt során a Műhelyek tagjai javaslatokat, cselekvési terveket fogalmaznak meg, valamint kormányzati anyagokat véleményeznek a fiatalok bevonásával és részvételével.

 

A Szakmai Műhelyek a következő témák köré csoportosulnak:

 

 

 

A Nemzeti Ifjúsági Tanács proaktív, tettrekész, lelkes fiatal szakembereket keres ezen Szakmai Műhelyekben való részvételre.

A Szakmai Műhelyekbe 18-30 év közötti fiatal szakemberek jelentkezését várjuk, akik az adott témában releváns tapasztalattal rendelkeznek. Jelentkezni az erdekelazerdeked@ifjusagitanacs.hu e-mail címen önéletrajzzal, max. egy oldalas motivációs levéllel és ajánlólevéllel (amennyiben rendelkezik szervezeti vagy intézményi háttérrel) legkésőbb 2015. szeptember 13. éjfélig lehet.

Tovább olvasom

Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság konferenciája

Közzétette: | 2013. május 16. (csütörtök) | Társszervezetek rendezvényei

Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság konferenciája

A fenntartható jólét lesz a központi témája a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság sorrendben harmadik konferenciájának, amelyre szombaton, május 18-án kerül sor a szabadkai Galéria szálloda I. emeleti konferenciatermében.

A társaság 2009 végén alakult és elsősorban a közgazdasági végzettségű, magyar nyelven beszélő polgárokat tömöríti. Az egyesület főbb célkitűzései a fenntartható gazdasági fejlődés elveinek népszerűsítése, az ifjú közgazdászok képzése, a közgazdászokra vonatkozó adatbázis kialakítása, az Európai Unió gazdasági tapasztalatainak átadása, a liberális piacgazdaság fogalmainak népszerűsítése, gazdasági kutatások és más hasonló témák.

A szombati tanácskozás délelőtt kilenc órakor kezdődik, a program a következő:

8.30 – 9.00 A résztvevők regisztrálása

9.00  Köszöntő – Földi Márta –  Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság elnöke

9.10 – 11.00 Előadások:

Dr. Bertalan Péter (Kaposvári Egyetem GK – Regionális- és Vidékpolitika Tanszék-

Tanszékvezető, egyetemi docens): Globalizáció, fenntarthatóság, tudomány a 21. század elején

Dr. Halmai Péter (Pannon Egyetem GTK – Nemzetközi Gazdaságtan Tanszék –

Egyetemi Tanszékvezető): Fenntartható növekedés? Növekedési krízis, kilátások az Európai Unióban

Dr. Molnár Tamás (Pannon Egyetem GTK – Alkalmazott Gazdaságtan Tanszék – Tanszékvezető egyetemi docens): A fenntartható fejlődés és az egészségi állapot összefüggése

11.00–11.30 Kávészünet

11.30–13.30 Előadások

Szél Ervin (Magyar Nagykövetség Montenegró, Podgorica – Külgazdasági szakdiplomata): A balkáni stratégia  lényege

Dr. Hornok Attila (OTP Bank Szerbia – Rizikókezelés részleg igazgatója): Fenntartható növekedés – banki kockázatok

Pintér Attila (Kaposvári Egyetem GK – Marketing és Kereskedelmi tanszék – Főiskolai adjunktus): Neomarketing – Mennyivel többet a fogyasztóról az agyi vizsgálatok segítségével?

Kovács Áron (Pécsi Tudományegyetem, KTK, Regionális Politika és Gazdaságtan

Doktori iskola PhD hallgatója): A 10-es közlekedési folyosó lehet a Vajdaság fejlődésének egyik eszköze

13.30 Vitafórum és zárszó

13.45 Koktélparti

Az érdeklődők május 16-ig jelezhetik részvételüket a konferencián, mégpedig a kozgazdasz.tarsasag@yahoo.com e-mail címen.

Tovább olvasom

II. Kárpát Medencei Fiatal Közgazdászok Találkozója

Közzétette: | 2012. augusztus 7. (kedd) | MKT IB események, Társszervezetek rendezvényei

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) a vele partnerségben levő Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Bizottsággal (MKT IB) idén közösen szervezte meg a II. Kárpát-medencei Ifjú Közgazdász Találkozót (KÁMFOR).
A találkozó először az elmúlt évben, Magyarországon került megrendezésre, és sikerességét követően a rendezők elhatározták, hogy tradíciót teremtenek. Az idén július 13. és 15. között Nagyváradon megszervezett rendezvényre a szervezők az egész kárpát-medencei övezetből számíthattak résztvevőkre, pontosítva Szerbiából, Szlovákiából, Magyarországról és természetesen Romániából.

A háromnapos rendezvény hivatalosan péntek délután kezdődött meg, a Sebes-Körös parti Continental Forum hotel konferencia termében. A megnyitót a főszervező, Szilveszter Norbert a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakció elnökének beszéde indította, aki elárulta, hogy a rendezvény célkitűzése egy olyan közeget biztosítani a fiatal közgazdászoknak, egyetemistáknak és minden közgazdaság és üzleti élet iránt érdeklődőnek, ahol lehetőségük nyílik új kapcsolatok kialakítására, hasznos információk gyűjtésére és természetesen szórakozásra és kikapcsolódásra.

 Az előadássorozat szombaton reggel kezdődött és két fő részből állt: az első részben plenáris előadásokon vehettek részt a jelenlévők, míg a második részben 3 workshop keretén belül gyarapíthatták tudásuk. A több témakőrt is felölelő plenáris előadásokat Kánya Hajnalka,a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója kezdte, aki a siker titkaiba vezette be a meghívottakat és elárulta, hogy hogyan használhatja fel bárki a grafológia tudományát egy kiegyensúlyozott élet eléréséhez. Őt Bilibók Botond, a Concord Alapkezelő Zrt. Vezérigazgatója követte, aki a pénzügyi elemzésről tartott előadást, hangsúlyt fektetve az utóbbi évek pénzügyi mozgatórugóira. Dr. Poór József egyetemi tanár és menedzsment tanácsadó is jelen volt a multinacionális cégekről és a külföldi tőkebeáramlás előnyeiről és hátrányairól világosítván fel a jelenlevőket.

 

A Kárpát-medence mint gazdasági régió fontosságáról tárgyalt Radetzky Jenő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke,

aki szerint a jövőt a Kárpát-medencei gazdaság fejlesztése, az elszakított területen élő magyarság összefogása jelenti. Az összefogásban, vagyis a szociális vállatokban látta a jövőt Kolumbán Gábor tanár és politikus is, ki szerint kisgazdálkodók és kisvállalkozók túlélési és fejlődési lehetőségeit az együttműködés fogja biztosítani.

 

A workshopok is legalább olyan hasznosnak és érdekesnek bizonyultak, mint a plenáris előadások. Itt három témakőr került megtárgyalásra mind a szakmában elismert személyiségek által, így mindenki a kedvére választhatott a sájat érdeklődési körének megfelelő témát. Az egyik érintett tematika a fenntartható gazdaság problémája volt, melyről Dr. Gyulai István ökológus, Mészáros Csaba projektmenedzser tárgyalt. A másik két párhuzamosan lezajló workshopon a család és karrierről hallhattak a jelenlevők hasznos tanácsokat Dr. Szabó Árpád sikeroktatótól, Kánya Hajnalkától, Csatlós Pál reklámszakembertől és Bitai László pénzügyi elemzőtől illetve a startupok világába is betekintést nyerhettek Kecsmár Attila vállalkozó, Kádár Magor egyetemi oktató és Simon Zoltán befektető segitsége által.

 

A rengeteg érdekfeszitő előadás mellett azonban szórakozásra is maradt idő. A szervezők jóvoltából egy esti városnézésen is részt lehetett venni, de meg lett látogatva egy helyi szórakozóhely is majd szombaton egy nagyon kellemes ünnepi vacsora után egy táncos-bulizóselő zenés estre is sor került.

 

Összességében el lehet mondani, hogy a színvonalas szervezésnek és a meghívott lelkes előadóknak köszönhetően mind a 150 Kárpát-medencei résztvevő fiatal közgazdásznak, vállalkozónak és érdeklődőnek egy szakmailag hasznos hétvégét jelentett a második alkalommal megrendezett Ifjú Közgazdászok Találkozója. Nemcsak azért mert több társadalmi és gazdasági probléma is megtárgyalásra került, hanem mert rengeteg új emberrel lehetett megismerkedni és kapcsolatot kiépíteni. És nem utolsó sorban egy határokat átívelő kezdeményezés egy nagy lépést jelent a jelenlegi gazdasági helyzet átvészelésében, és a magyarság összefogásában.

 

Tovább olvasom

Kapcsolat | Oldaltérkép XML | MKTIB.HU v2- wp