Menü Bezárás

Sikerrel zárult a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok I. Találkozója

2011. szeptember 1-3 között a Nemzeti Civil Alap pályázati támogatásával került megrendezésre a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok I. Találkozója a Harruckern János Közoktatási intézményben, Gyulán. A rendezvény a Romániai, a Szlovákiai és a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaságokkal közösen került megrendezésre, több mint 100 hallgató részvételével.

A rendezvényen előadást tartott többek között Kovács Árpád, az MKT elnöke, Kádár Béla akadémikus, az MKT örökös tiszteletbeli elnöke, Domokos László, az Állami Szám­vevőszék elnöke, Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt külgazdasági állam­titkára és Szécsi Kálmán, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke is.

A rendezvény zárásaként egy fórum került megrendezésre, melyen a négy társaság együttműködési lehetőségeit vitatták meg a résztvevők.