Menü Bezárás

MKT UniStar – az eddigi legnagyobb startup-program indul Egyetemistáknak és főiskolásoknak

Unistar

A hazai felsőoktatásban az eddigi legnagyobb startup-programot indítja el október közepén a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága. A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány támogatásával megvalósuló, MKT UniStar programsorozat részeként három egyetemen – a Corvinuson, a Műegyetemen és a MOMÉ-n – ismerkedhetnek meg a startupvállalkozóvá válás kihívásaival az érdeklődő egyetemisták és főiskolások.

 

A sorozat első előadásaként október 20-án, kedden 17 óra 20 perctől Kádas Péter, a magyar és közép-európai startup-cégeket az Egyesült Államok piacára segítő Traction Tribe alapítóját, valamint a ma már 52 országra kiterjedő forgalmazói hálózattal és 110 franchise-üzlettel rendelkező Biotech USA-t alapító Lévai-testvérpárt hallgathatják meg a program résztvevői. A második és a harmadik előadáson – a MOMÉ-n és a Műegyetemen – pedig Konsanszky Dóra nemzetközi hírű divattervező, valamint Balogh Péter, az NNG társalapítója, korábbi vezérigazgatója beszél majd a vállalkozásalapítás nehézségeiről, a kezdeti sikerekről és buktatókról egyaránt.

A program második részében, november 14-15-én gyakorlati workshopok keretében, profi piaci szakemberek adják át a program résztvevőinek azokat az alapokat, amelyek elengedhetetlenek a vállalkozásindításnál. Így szó lesz például az üzletimodell-építésről, a prezentációs készségek és képességek fejlesztéséről, az online marketing eszközeiről és a felhasználóbarát weboldalak tervezéséről is.

A programot 2016 tavaszán, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján egy startup-verseny zárja, melynek győztes csapata a Szilícium-völgy központjába, San Franciscóba utazhat, és gazdagabb lesz egy egész napos mentorálással, a Traction Tribe startup-akcelerátor jóvoltából.

A programról további részletes információ a http://www.mktunistar.com weboldalon és a Facebookon, a https://www.facebook.com/mktunistar oldalon található.