Menü Bezárás

Szakmai nap Egerben

Október 24-én második alkalommal került sor az MKT-HEMISZ gazdasági Szakmai nap megrendezésére az Eszterházy Károly Egyetemen, melynek célja, hogy az Ifjúsági Szervezet tagjai naprakész információkat kapjanak őket aktuálisan érintő kérdésekben, mint például a munkakeresés, munkavállalás, a menedzserek elvárásai, vállalati folyamatok és ezek irányítása.

A rendezvényt Csontos Sándor, a Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezetének elnöke nyitotta meg. Tájékoztatta a résztvevőket a Társaság aktuális eseményeiről, a várható rendezvényekről.

Elsőként Hegedűs Pált, a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának munkatársát hallgathattuk meg, aki az álláskeresés rejtelmeibe vezette be a közgazdász hallgatókat és utalt azon szempontokra is, amelyet leendő HR-es kollégaként figyelembe kell venni a mindennapi munka során. Többek között szó esett arról, hogy senki sem születik álláskeresési képességgel, ezt mindenkinek magának kell megtanulnia. Az álláskeresők klubvezetője azt is kihangsúlyozta, hogy nagyon sok múlik az állásra jelentkezők motivációján, attitűdjén és tanulási képességén. Az előadás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a hallgatóknak nem szükséges rosszként kell tekinteniük a szakmai gyakorlatra és a szakdolgozat megírására, hanem kulcsként, ami az elképzelt jövőjük megvalósításában segít.

Ezt követően Balázs Péter, a Bosch Automative Steering Kft. beszerzési menedzsere vállalati példán keresztül mutatta be a projektbeszerzés folyamatát. Megtudhattuk, hogy nagyvállalati értelemben mi az a projekt és mekkora jelentőséggel bír a projektbeszerzők tevékenysége egy multinacionális cég életében. Az előadás jól kiegészítette azon elméleti ismereteket, amelyeket tagjaink az egyetemen (esetleg korábban a középiskolában) tanórákon hallhattak a logisztika, marketing, vagy éppen az értékteremtő folyamatok menedzsmentje témakörökben.

Befejezésül Gödri Istvánt, az Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját hallgathattuk meg. Előadása igazán rendhagyó volt, mivel ő az eddigi életének szakmai szempontból meghatározó mérföldköveiről beszélt. A jó vezetővé válás receptjét is megosztotta a hallgatósággal, ami nem más, mint a becsületesség, motiváció, kitartás, türelem, bizalom és nem árt, ha olyan varázsszavakat is ismer az ember, mint például a kérem és köszönöm, akár vezetőről, akár beosztottról van szó. Végezetül pedig útravaló tanácsokkal látta el a hallgatóságot: felhívta a figyelmet a kapcsolati tőke kiépítésének jelentőségére, a szakmai elhivatottság, önképzés, a nyelvtanulás, könyvolvasás és sportolás fontosságára is.

Az előadások legfőbb üzenete a hallgatók számára, hogy az akarat, a kitartás, az alázat és a türelem azon tulajdonságok, amelyek biztosíthatják az utat egy sikeres élet felé.

Írta: Major Kitti és Keczer Zsuzsa