A Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának legrangosabb, és egyik legrégebbi rendezvénye. Az immáron több mint három évtizedes múlttal rendelkező esemény évről évre azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy találkozójául szolgáljon a közgazdász szakma iránt érdeklődő fiataloknak. Ennek szellemében a FIKOT rendre egy vagy több aktuális gazdasági helyzet, esemény, vagy probléma köré épülő szakmai előadásokkal várja az érdeklődőket, ahol neves közgazdászok, diplomaták és korábbi miniszterek is tartanak előadásokat. Mindezek mellett a három nap során számos alkalommal nyílik lehetőség a kapcsolatépítésre, hiszen a kísérőprogramok közben a más városokból érkező fiatalokkal, és a neves előadókkal egyaránt szóba elegyedhetnek a résztvevők.

Az egész hétvégét magába foglaló konferenciának nincs fix helyszíne, évről évre pályázhatnak az MKT az ország különböző részein tevékenykedő ifjúsági szervezetei, hogy ki legyen a rendezvény házigazdája. Korábban volt már FIKOT-házigazda többek között Gyöngyös, Pécs, Salgótarján, Szolnok és Zalaegerszeg is. A 2017-es, XXXVII. FIKOT rendezési jogát Kecskemét nyerte el. Az idei rendezvény azért is volt különleges, mert együtt került megrendezésre a VII. Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozójával, így a hétvége magas szakmai színvonala, valamint az előadó- és résztvevő közönség sokszínűsége idén még inkább érezhető volt.

Honlap: www.fikot.hu

Facebook: www.facebook.com/fikot.hu/