Életének 84. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Augusztinovics Mária közgazdász, a Magyar Közgazdasági Társaság korábbi alelnöke, ügyvezetőségi tagja, az MKT Közgazdász Életműdíjának első kitüntetettje. Emlékét szeretettel megőrizzük.
Augusztinovics Mária 1930-ban született Budapesten. 1952-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ezt követően a Pénzügyminisztériumban, majd az Országos Tervhivatalban dolgozott. 1980-tól a közgazdaságtudomány doktora lett. Az emberi életpálya makroökonóniája lett a kutatási területe, beleértve a nyugdíjgazdaságtant. Ez utóbbi terület legjelesebb hazai szakértőjeként tartották számon.