Menü Bezárás

Európai uniós témakban erős az idei vándorgyűlés

Egy euro bankjegy az európai unió zászlójával.

Az Európai Unióval, valamint hazánk EU-tagságával kapcsolatos témákban talán még az elmúlt éveknél is erősebb programot ígért a 60. Közgazdász-vándorgyűlés 2022. szeptember 22-23-án Szegeden.

Az európai integráció kérdései mindig is hangsúlyosan szerepeltek a közgazdász-vándorgyűlések programjaiban: ez volt a konferencia központi témája a 2004-es sorsfordító esztendőben, majd a Magyar helyteremtés Európában címet viselte a 2006-os nyíregyházi vándorgyűlésünk. A 2007-es debreceni konferencia a magyar felzárkózás kérdéseit vette sorra a kibővült Európában, a 2008-as egri tanácskozás főként a lisszaboni reformokkal és azok magyarországi megvalósításával foglalkozott, a 2014-es nyíregyházi vándorgyűlés pedig az uniós tagság 10 évét értékelte – és persze a sor még hosszan folytatható. Nem volt olyan év, amikor az európai integráció kérdései ne lettek volna napirenden.

Idén sem lesz ez másként, különösen mert mind az Európai Unió, mind pedig annak tagjaként Magyarország komoly kihívásokkal néz szembe a változó világgazdasági és geopolitikai környezetben.

A 60. Közgazdász-vándorgyűlés európai uniós szekciója a Gazdaságpolitikai útkeresés az Európai Unióban címet kapta. A szeptember 23-án, pénteken délelőtt megrendezendő kerekasztal-beszélgetésben – Iván Gábor, az Európai Unió Tanácsának igazgatója, az MKT Európai Uniós Szakosztályának elnöke moderálásával – Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára; Bod Péter Ákos, az MTA doktora, Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, az MKT alelnöke; Csermely Ágnes, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elemzési és modellezési főosztályvezetője; Terták Elemér, a K&H Bank felügyelőbizottsági elnöke, az MKT elnökségi tagja, az Európai Bizottság belpiaci főigazgatóságának korábbi, pénzügyi intézményekért felelős igazgatója; valamint Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnök – vitatják meg több oldalról is körüljárva a témát.

Nem kevésbé rangos előadók beszélgetnek majd Magyarország európai integrációjának remélt és tényleges eredményeiről a fejlesztéspolitikai szekció programjában, ugyancsak szeptember 23-án, pénteken délelőtt Halm Tamás, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, az MKT elnökségi tagja moderálásával. A panelbeszélgetésre elfogadta felkérésünket Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, az Európai Bizottság korábbi magyar tagja; Juhász Endre, az Európai Unió Bíróságának korábbi magyar tagja, volt Európa-ügyi miniszter; Baráth Etele volt Európa-ügyi miniszter, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi magyar tagja, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke; valamint Gottfried Péter, a Monetáris Tanács tagja, a miniszterelnök korábbi külpolitikai főtanácsadója, az Európai Ügyek Hivatalának volt elnöke.

A 60. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén a reményeink szerint Várhelyi Olivért, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosát is meghallgathatják a résztvevők, többek között az EU balkáni bővítésével, valamint Ukrajna és Moldova tagjelölti státuszával kapcsolatos kihívásokról.

A 60. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan frissülő és bővülő programja megtalálható a rendezvény honlapján, a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ címen.