2016. november 4. és 6. között tartotta meg szokásos Vezetői Hétvégéjét a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága. A rendezvényre Budapesten, a Csillebérci Ifjúsági Szabadidő Központban került sor.
A félévente megrendezésre kerülő esemény célja, hogy az ország különböző városaiban, és különböző egyetemein működő MKT szervezetek vezetői jobban megismerhessék egymást, és tapasztalatot cserélhessenek. A mostani hétvégére a budapesti szervezetek (BGE Külker, BGE PSZK, BME, ELTE) mellett Debrecenből, Egerből, Győrből, Pécsről, Szegedről és Zalaegerszegről is érkeztek MKT-sok, illetve vendégként a határon túli testvérszervezetek közöl a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság is képviseltette magát a rendezvényen. A pénteki nap az ismerkedésről szólt, játékos feladatokkal és csapatépítéssel telt az idő. Szombaton a szakmai programoké volt a főszerep. A tagszervezetek beszámoltak ténykedésükről, rendezvényeikről, terveikről, és az esetlegesen felmerülő problémáikról is. Az egyik fő programpontként megvitatásra került az MKT IB elnökségére vonatkozó új Szervezeti és Működési Szabályzat, illetve a tagszervezetek pénzügyeinek megfelelő kezelése. A résztvevők hasznos tanácsokat hallhattak többek között a tagtoborzás, valamint a külső- és belső marketing témakörében, melyet saját szervezetük mindennapi működtetése során is tudnak majd kamatoztatni.