A 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés lehetővé teszi nemcsak az öt látványsport – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – utánpótlásképzésének, hanem még 16 sportágnak a támogatását is. Magyarország a költségvetés egy százalékát fordítja sporttámogatásra – mondta el az MKT újonnan megalakult Sportgazdaságtani Szakosztályának, a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara Sportgazdasági és -menedzsment Tanszékének közös konferenciáján Debrecenben Kovács Árpád, az MKT és a Költségvetési Tanács elnöke. Az előadás anyaga letölthető a honlapunkon.
A „TAO-sportágak sportgazdasági helyzetének áttekintése a támogatói oldalról” címmel szervezett szakmai konferencián Debrecen polgármestere, Papp László kiemelte, a 2011-ben elindított TAO-nak köszönhetően országos viszonylatban 6,5 milliárd forint áramlott az utánpótlásrendszerbe, Debrecen pedig mindig stratégiai kérdésként kezelte és kezeli a sportot, melynek eklatáns példája az infrastruktúra megteremtése. A városvezető szerint ennek jegyében készült el a labdarúgó akadémia 2013-ban, a következő lépés pedig a szakmai színvonal emelése. Kifejtette, hogy a TAO biztosította finanszírozási lehetőség megszűnése beláthatatlan következménnyel járna.
A Hajdúpress tudósítása
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, az z MKT újonnan megalakult Sportgazdaságtani Szakosztályának társelnöke közölte: a Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) a TAO bevezetése óta eltelt négy évben közel 800 millió forint támogatásban részesült, amit létesítményfejlesztés mellett utánpótlásképzésre fordított az egyesület, ugyanis a DEAC 800 igazolt versenyzőjének 60 százaléka utánpótláskorú.
A Debreceni Városi Televízió beszámolója
Dehir – A TAO-rendszerről tanácskoznak az egyetemen
Az Index.hu beszámolója
A Cívishír tudósítása
kapcsolódó anyagok:
· Kovács Árpád előadása (pdf)