Újabb három évre Pleschinger Gyulát, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagját választotta elnökévé május 15-én, pénteken a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). Az idén 126 éves, mintegy 3200 tagot számláló szakmai-tudományos egyesület főtitkári feladatait – immár a harmadik elnökségi ciklusban – továbbra is Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója látja el.
A koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon, interneten tartotta meg tisztújító küldöttgyűlését a kontinens egyik legrégebbi civil szervezete. Az MKT megyei szervezeteinek és szakosztályainak a küldöttei 99,7 százalékos részvételi arány mellett elfogadták az egyesület éves beszámolóját és idei pénzügyi tervét. A leköszönő elnökség nevében Pleschinger Gyula elnök és Hegedüs Éva főtitkár adtak összefoglalót a küldötteknek a Magyar Közgazdasági Társaság elmúlt három évének eredményeiről. Emlékeztettek rá, hogy a most zárult elnökségi ciklusban három, szakmailag és a résztvevők számában egyaránt sikeres közgazdász-vándorgyűlést (Eger, Debrecen és Nyíregyháza) tudhat maga mögött a társaság, amelynek 24 szakosztálya és 17 megyei szervezete továbbra is évente mintegy 80–100 szakmai rendezvénnyel – konferenciákkal, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel – várja az érdeklődőket.
Új szintre léptek az MKT nemzetközi kapcsolatai is ebben a hároméves ciklusban. A társaság 2017 nyarán önálló szekcióval vett részt a Mexikóban megrendezett, XVIII. Közgazdász Világkongresszuson, és több szakmai konferenciát, fórumot szervezett az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal közösen. A visegrádi országok közgazdasági társaságaival 2018 tavaszán megkötött együttműködési megállapodás már három komoly nemzetközi konferenciát is eredményezett, és az MKT 2019-ben első alkalommal csatlakozott az ugyancsak V4-es Közgazdasági Olimpia kezdeményezéshez, amelynek prágai döntőjén szépen helytállt a magyar diákokból álló csapat.
Erősödtek az MKT kapcsolatai a határainkon túli testvérszervezetekkel is. A közös munka fontos eredménye, hogy az MNB Kiválósági Ösztöndíjának mintájára, a Magyar Közgazdasági Társaság kezdeményezésére 2018-ban elindult a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram a legtehetségesebb határon túli magyar közgazdászhallgatók támogatására. Fontos előrelépés az is, hogy 2019-ben Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán elindult a Kárpátaljai Magyar Közgazdász Társaság megszervezése is.
A bővülő programkínálat szervezeti fejlesztésekkel is járt az MKT életében. Az elmúlt három évben négy új szakosztály (Európai Uniós; Demográfiai; Fintech és Pénzügyi Kultúra, Ingatlanpiaci) kezdte meg munkáját, valamint újjáalakult az Államháztartási Szakosztály is. A társaság taglétszáma jelenleg 3200 fő, és folyamatosan emelkedik.
A tisztújítás eredményeként, a küldöttek egyhangú döntésével a Magyar Közgazdasági Társaság 22 fős elnökségének új tagjai a következő hároméves ciklusra Baksay Gergely, az MNB Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóságának vezetője; Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke; Molnár József, a MOL Nyrt. vezérigazgatója és Selmeczi-Kovács Zsolt, a GIRO Zrt. vezérigazgatója lettek.
Fotó: Pleschinger Gyula elnök, Hegedüs Éva főtitkár és Kovács Árpád örökös tiszteletbeli elnök