Menü Bezárás

Vándorgyűlések és FIKOT-ok: MKT Története

Napjaink legjelentősebb MKT-s rendezvénye a Vándorgyűlés, amelyet 1961 óta minden évben megrendeztek (1987 kivételével). E helyütt nyílt alkalom a magyar gazdaságirányításban bekövetkező változások megvitatására, a gazdaságpolitikai vezetés számára visszajelzések megfogalmazására, vitákra és szakmai beszélgetésekre. A Fiatal Közgazdászok Bizottságának (a későbbi Ifjúsági Bizottságnak) 1971-es megalakulása után felvetődött annak a gondolata, hogy egy hasonló fórumot teremtsenek a közgazdászhallgatók számára is. Ebből nőtt ki a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója, amelynek keretében évente több száz egyetemi hallgató gyűlik össze napjainkban is. Az első FIKOT-okat Dunaújvárosban, Szombathelyen, Pécsett, Miskolcon és Gödöllőn tartották, majd az 1980-as években Salgótarjánban. Ekkor történt meg, hogy Pozsgay Imre államminiszter éppen előadást tartott az 1989-es FIKOT-on, miközben a Kossuth Rádió felvételről sugározta azt az interjút, amelyben az addig ellenforradalomnak tartott 1956-ot népfelkelésnek titulálta, lavinát indítva el vele. Előadása után újságírók özöne lepte el…

 

A FIKOT a mi társadalmi fórumunkká vált az évek során, ahol az aktualitásokon túl egyéb társadalmi-gazdasági témák is előkerültek (pl. kultúra-gazdaságtan). Az elhangzó előadásokat a Vándorgyűléseken megszokottnál szenvedélyesebb és elevenebb viták követték és követik ma is.