Menü Bezárás

Így tréningeznek a BME-sek

MKT BME Kurzus

Az MKT BME újabb mérföldkőhöz érkezett: nemrég ért véget a webszerkesztés kurzus, melynek különlegessége, hogy ez volt az első olyan tanfolyam, melynek mind az oktatóit, mind a hallgatóságot az MKT BME tagjai alkották. Horváth Viki (MKT BME) beszámolóját olvashatjátok alább:

Az őszi félév mindig az újrakezdésről, a kicsit fáradt, de még lelkes egyetemi létről szól. Így szakmailag talán kicsit nehezebb fejlődni és fejleszteni magunkat, mi mégis megpróbáltuk a lehetetlent és valami újba kezdtünk: három alkalmas webszerkesztés kurzuson vettünk részt.

Kis tanulócsoportunk a Váci utcában található Teretadunk egy kis termében gyűlt össze három egymást követő szerda este. „Tanáraink” Lengyel Dénes és Peti Mihály (a PR-Marketing szekció vezetője) voltak. Azért is volt különleges ez a képzés, mert ez volt az első alkalom, amikor szervezeti tagok állították össze a tananyagot és ők is adták elő.

dsc_0438_1024

Az órák mindig jó hangulatban teltek, attól függetlenül, hogy rendszerint feszült figyelemmel kísértük végig, mi történik a kódoló felületen… Szerencsére a fiúk nagyon rugalmasak és türelmesek, így minden felmerülő problémát igyekeztek megoldani, akár órán, akár vasárnap este 22.53-kor érkezett a kérdés.

Amiről szó volt: HTML, CSS alapok, animációk, WordPress, házi feladat, csoki.

A kurzus alapkoncepciója az volt, hogy létrehozzunk egy honlapot, amelyen az MKT BME vezetőinek a neve található, háttérben egy csoportképpel. Nos, ez többé-kevésbé egyszerű feladatnak tűnt, azonban a házi feladatok elkészítése közben kellett rájönnünk, hogy mégsem az. Szerencsére amilyen nehéznek bizonyult a HTML, a CSS, vagyis lényegében a dizájn részt a többség határtalan kreativitással készítette el, mesebeli variációk születtek az oldal kinézetét illetően, mindenki valóban aktív volt.

dsc_0414_1024

Azt hiszem, ezt hívják játszva tanulásnak, hiszen, amellett, hogy jól szórakoztunk, igazi, hasznos tudással lettünk gazdagabbak. A sok tanulás után pedig kijárt a szórakozás, a hideg időjárásra való tekintettel forraltborozás formájában.