Menü Bezárás

A feltétel nélküli alapjövedelemről Győrben

Érdekes és egyre inkább előtérbe kerülő témában rendezett szakmai rendezvényt a Magyar Közgazdasági Társaság Győri Ifjúsági Szervezete november 29-én Győrben. A feltétel nélküli alapjövedelem aktualitását bizonyítja, hogy Svájcban népszavazást tartottak erről a közelmúltban.

 

Bár az alpesi országban végül leszavazták a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését, egyre több országban vannak követői ennek az elképzelésnek. A Széchenyi István Egyetemen a téma hazai szaktekintélye, Bánfalvi István tartott előadást az FNA alapelveiről, megvalósíthatóságáról.

Az általa vezetett LÉT munkacsoport készítette Magyarországon az első teljes körű feltétel nélküli alapjövedelem-koncepciót. A szakember úgy véli, hogy az FNA nemcsak egy fontos gazdasági és szociális innováció, hanem a szabadság eszköze is egyben. Egy védőhálót képez, amely biztonságot nyújt, és létminimumot biztosít mindenkinek.

A feltétel nélküli alapjövedelem teljes körű, és nincs feltételhez kötve, ezáltal anyagi helyzethez sem. Azaz ugyanúgy megkapná a leszakadó térségben élő tartós munkanélküli, mint az ország leggazdagabb embere, Csányi Sándor OTP-vezető is. Egyetlen kivételt nevezett meg az előadó: ha valaki külföldön adózik, az nem részesülne benne. Illetve a kiskapuk ellen is lenne egy védelem, aki külföldiként érkezik az országba, annak 8 évet itt kell élnie, hogy jogosult legyen erre.

A hallgatói kérdések során felmerült a kiskorú gyerekek, illetve a börtönbüntetésüket töltők feltétel nélküli alapjövedelme is. A válasz az, hogy mivel nem feltételhez kötött, így természetesen ők is részesülnének benne, de ennek kivitelezésére még nem született meg a végeleges megoldás.

Fontos kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelmet ki fogja finanszírozni. Bánfalvi István szerint ez összesen a költségvetés 2%-át érintő probléma, ráadásul a forrásigény döntő hányada már most is a rendszerben van, így csak töredékét kellene máshonnan átcsoportosítani.

Arra a felvetésre, hogy a rendszer esetleges hazai bevezetése nem okozna-e nagyfokú lustaságot és a munkától való jelentős mértékű távolmaradást, az előadó egy Európai Uniós közvélemény-kutatást mutatott be, mely szerint az emberek 95%-a akkor is dolgozna valamit, ha erre nem lenne rászorulva, mert a feltétel nélküli alapjövedelemnek köszönhetően munkavállalás nélkül is lenne pénze.