Menü Bezárás

MKT UniStar – az első rendezvény

Unistar

A hazai felsőoktatásban az eddigi legnagyobb startup-programot indítja el október közepén a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága. A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány támogatásával megvalósuló, MKT UniStar programsorozat részeként három egyetemen – a Corvinuson, a Műegyetemen és a MOMÉ-n – ismerkedhetnek meg a startupvállalkozóvá válás kihívásaival az érdeklődő egyetemisták és főiskolások.

Első előadónk Dr. Kádas Péter – orvos, közgazdász és nem utolsósorban sorozatvállalkozó – osztja meg velünk 20 év alatt szerzett tapasztalatait a vállalkozások indításának és életbentartásának területén. Cége, a Traction Tribe akcelerátor, mely magyar és közép-európai startup cégeket segít az Egyesült Államok piacára való kijutásban, beilleszkedésben.

Második előadónkat, a Biotech USA-t senkinek sem kell bemutatni. Ha mégis, itt van a cég néhány számadatban: 1999, 400, 52, 110, 40. Hogy miket takarnak az alábbi számok, azt maguktól az alapítóktól, a Lévai testvérpártól fogjátok megtudni. Ezek mellett belátást nyerhettek milyen lehet még a harmincat sem betöltve egy ekkora vállalatot irányítani.

Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem „E” épület II. előadó

A részvétel ingyenes, de REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, amit az alábbi linken tudtok megtenni. Az emailben kapott QR kódot hozd magaddal okostelefonodon vagy kinyomtatva.
www.unistar.eventbrite.com

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/846904035421113/

—–

A program második részében, november 14-15-én gyakorlati workshopok keretében, profi piaci szakemberek adják át a program résztvevőinek azokat az alapokat, amelyek elengedhetetlenek a vállalkozásindításnál. Így szó lesz például az üzletimodell-építésről, a prezentációs készségek és képességek fejlesztéséről, az online marketing eszközeiről és a felhasználóbarát weboldalak tervezéséről is.

A programot 2016 tavaszán, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján egy startup-verseny zárja, melynek győztes csapata a Szilícium-völgy központjába, San Franciscóba utazhat, és gazdagabb lesz egy egész napos mentorálással, a Traction Tribe startup-akcelerátor jóvoltából.

A programról további részletes információ a http://www.mktunistar.com weboldalon és a Facebookon, a https://www.facebook.com/mktunistar oldalon található.