Menü Bezárás

Tavalyi FIKOT

Több éves sikeres múltra visszatekintő, évente megrendezésre kerülő háromnapos szakmai találkozó, melynek rendezési jogát az MKT IB (Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága) elnöksége által kiírt pályázaton lehet megnyerni. A találkozón általában 200-350 fiatal szokott részt venni, melynek során minden évben hazai neves akadémikusok, gazdasági és gazdaságpolitikai szaktekintélyek előadásait hallgathatják.
Kiket hallhatunk tavaly?

A névsorban szerepel:
• Balázs Péter (egyetemi tanár, Közép-európai Egyetem, volt külügyminiszter, alelnöke)
• Kádár Béla (akadémikus, az MKT örökös tiszteletbeli elnöke)
• Karvalits Ferenc (a Magyar Nemzeti Bank első alelnöke)
• Kovács Árpád (egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács és az MKT elnöke)
• László Géza (a Netvestor csoport elnöke)
• Pongrácz Ferenc (az IBM Services ügyvezető igazgatója).

Az eseményre ellátogatók elszállásolásáról a szervezők a BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg I. számú kollégiumában gondoskodtak, az előadások pedig az ettől mindössze pár méterre lévő E épületben voltak. Természetesen, mikor ennyi fiatal összegyűlik, akkor elmaradhatatlan a szórakozás, ez alól pedig a FIKOT sem kivétel: a három napból két estét átmulattak az érdeklődők. Rögtön az első estén egy éjfélig tartó programmal, az állófogadással nyitották meg a találkozót. A fogadáson, ahol elvárt az alkalomhoz illő megjelenés, a köszöntők, meglepetés műsorok és svédasztalos vacsora mellett volt FIKOT torta, valamint élőzenés buli is.

Az idei programon való részvételhez szükség van előzetes regisztrációra, amely azonban csak a részvételi díj befizetése után válik véglegessé. Ezek a díjak az idei évben MKT tagoknak átutalással 9500 forint, helyszínen 12.000 forint, nem MKT tagoknak pedig 25.000 forint.

A regisztrációs lap, plusz egyéb információk megtalálhatók a program honlapján