Menü Bezárás

Az MKT önálló folyóirattal is rendelkezett! MKT Története

Az MKT megalakulása óta kapcsolódott a Közgazdasági Szemléhez, napjaink egyetlen közgazdaságtudományi témájú „A” kategóriás folyóiratához. 1900-tól vált szorosabbá a viszony, innentől fogva az MKT társasági folyóiratává vált a Szemle, amely a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával jelent meg. A Társaság tevékenységének 1951 és 1959 közötti szünetelésekor az MTA vette át a Közgazdasági Szemlét, amelyet az újjáalakulás után sem adott vissza.

Az MKT azonban mindenképpen szeretett volna saját folyóiratot. Az 1965. évi közgyűlés alapján az elnökség 1966-ban hozta létre a Gazdaság című lapot, amely 2002-ig létezett. Az új periodika színvonalát mutatja, hogy Kornai János és Matits Ágnes A költségvetési korlát puhaságáról – vállalati adatok alapján című munkájukat is itt jelentették meg. Az idők folyamán a Gazdaság rangos folyóirattá vált, amelyet az is jelez, hogy cikkeinek egy részét külföldi folyóiratok is megjelentették másodközlésben.