
Az előadások és konferenciák témáját az adott pillanatban érdekesnek tűnő, illetve a tagságot foglalkoztató kérdések adták. Így például a századfordulón a kivándorlással kapcsolatban rendeztek több előadást. A világháború alatt a háború gazdasági és közgazdasági kérdéseivel, a növekvő állami szerepvállalással foglalkoztak. A harcok elültével különösen fontossá vált a gazdaság újbóli stabilizálása. 1918 és 1923 között húsz, ezzel a témával foglakozó előadás, és egy többnapos ankét is foglalkozott a témával, amelyen a kormány gazdasági irányítóinak többségén túl korábbi pénzügyminiszterek és Wekerle Sándor volt miniszterelnök is részt vettek. A Horthy-korszakban a gabonaellátásról, a vámtarifákról, a kereskedelmi mérleg alakulásáról, a gazdasági válság leküzdésének lehetőségeiről és még temérdek egyéb témáról volt szó az MKT rendezvényein.
Az MKT második világháború utáni újjászervezése után a gazdasági reformok, az új mechanizmus tervezése és kivitelezése voltak a rendezvények fókuszában. Az 1970-es évektől a vállalati szintű elemzések, a mikroszféra kerültek előtérbe, illetve az olajárrobbanás Magyarországra gyakorolt lehetséges és valóságos hatásai. Később a világgazdasági folyamatokhoz való alkalmazkodás, egyes gazdaságpolitikai kérdések elemzése (pl. lakossági szolgáltatások helyzete, exportalmához kapcsolódó kapacitások fejlesztése), az 1980-as évtized második felében pedig a gazdaság válságának okai voltak terítéken.