Menü Bezárás

MKT IB Vezetői Hétvége: a kommunikáció volt a téma

MKT IB vezetői hétvége 2015

Október közepén tartotta meg idei második vezetői hétvégéjét a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága. A csillebérci rendezvényen az MKT megyei ifjúsági szervezeteinek vezetői mellett a határon túli társszervezetek (a Románia Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója és a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság) képviselői is részt vettek. A hétvége fő témáját a szervezeten belüli kommunikáció, vezetői nyilatkozat, előadás és a sajtószervezés adták.

A hétvége kiemelt témája az MKT kommunikációja volt – vagyis a résztvevő ifjúsági szervezetek vezetői arra keresték a választ, hogy miként válhat az MKT IB a közgazdasági ismereteket hirdető, országos szervezet és összetartó baráti társaság hatékonyabban kommunikáló, országos presztízsű szervezetté. Ebben Nagy Gábor Miklós, a Magyar Közgazdasági Társaság titkárságvezetője, valamint Szűcs László, a Toastmasters nemzetközi szónokversenyének első helyezettje nyújtott segítséget és gyakorlati tanácsokat a jelenlévőknek.

Szó volt még időgazdálkodásról és vezetői hatékonyságról, együttműködési lehetőségekről illetve a szervezet soron következő és épp zajló rendezvényeiről a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozójáról és az MKT IB startup-programjáról, a UniStar-ról is.
Az IB országos elnöke, Géczi György reméli, hogy ez a program is hozzájárul az utóbbi években országosan többszörösére nőtt MKT IB ifjúsági szervezeteinek megerősödéséhez és további fejlődéséhez.