Menü Bezárás

Nyelv, kultúra, gazdaság

időpont: 2015. 01. 09.
helyszín: a FUGA Budapesti Építészeti Központ előadóterme (Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)

Nyelv, kultúra, gazdaság – ezzel a címmel tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúra-gazdaságtani Szakosztályának meghívására Horváth József közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugdíjas oktatója 2015. január 9-én, pénteken 16 órától a FUGA Budapesti Építészeti Központ (Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) előadótermében. A rendezvény moderátora Magyari-Beck István, a szakosztály elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa.

Az előadás első részében az előadó azt vizsgálja, hogy hogyan tükrözik a nyelvek a kultúrát a fogalmakon keresztül, s a meglévő fogalmaink hogyan befolyásolják, hogy mit és hogyan fogunk fel a világból. A második részben néhány sokat vitatott közgazdaságtani fogalmon keresztül mutatja be, hogy hogyan segíti a fogalom tisztázását, ha megnézzük, milyen gyakorlati jelentésű szavakkal fejezték ki az egyes fogalmakat különböző korokban és nyelvekben. Egyik legizgalmasabb fogalom ebből a szempontból a tőke, amelyet manapság annyi mindenre kiterjesztenek (például a földre történő kiterjesztésének komoly gyakorlati következményei is vannak). Természetesen szó lesz más közgazdasági alapfogalmakról is. A pénz fogalma kapcsán az előadó kitér a modern pénz- és hitelrendszer működésével kapcsolatos paradox összefüggésre is. A harmadik részben a kultúra értékteremtő szerepéről, a szellemi alkotások lehetséges gazdasági hatásairól lesz szó, másrészt a kultúra finanszírozására, az alkotók díjazására vonatkozóan fogalmaz meg néhány elvi kérdést, illetve hipotézistaz előadó.